FĂ©lelem ĂĽl a
lelkemen, elvesztem a
hitem, istenem!

Hit nélkül nem élhetsz, szól
valaki, dobban a szĂ­v.

FĂ©lelem szorĂ­t
sajgó lelkeket, elzár
az este mindent.

Éjjel a magány kopog,
a szíved máris nyitod.

Magány, félelem -
társak, mindig egymásra
találnak fájón.

Szív fájdalmát csitítja
óh, ha hitedre találsz!

Elérhetetlen
remények tartanak itt -
de nem sokáig.

Értelmetlenné
vált szó, hangok tömege -
most némaság kell.

Élet

Ki élhet e világon,
hol annyi a borĂş?
Az élhet e világon,
ki egyre szomorĂş.

***

Hab

A vizen a tajték 
nem jut a partig. 
Eltűnik. Én is, 
semmise tart itt...

Kosztolányi Dezső fordítása

Úgyis lelkem puszta táj,

hol jó lélek egy se jár,

élve trónol a halál... /Babits Mihály/

Tömören a lényeget, szeretem a haikut.

Van amikor többet mondanék, de még életemben nem próbáltam a verselést. Nézzétek el nekem, kacskára sikerült, a kép ezt hozta ki belőlem, remélem azért valamit sikerül visszaadni.

Most egy kicsit megrogytam.Teljesen véletlenül megtaláltam ma valakit az interneten, aki sokáig nagyon közel állt hozzám. A majd tíz évnek nem lett túl szép vége, mert kiderült, hogy ki tudja hány évig hazugságban éltem, minden amit mondott az HAZUGSÁG volt..

Na, DeprimaDonna, most légy erős és küzdj meg a hangjaiddal a fejedben, a remegéssel a testedben és próbáld megfejteni, hogy mindez mitől tört rád, egyik percről a másikra?! Miért látod, amit nem akarsz? Miért hallod, akit nem akarsz?

Lélegezz, ahogy tanították, ha fulladni kezdesz, akkor tépd le a kezet a torkodról, ami fojtogat; keress zenét és próbáld a hangokat elnyomni! Nem vagy egyedül! Tudod, hogy nem! Hiszen minden és mindenki ott van a fejedben - belülről támadnak aljas, alattomos módon -, de azért védekezz!

Úgy tettem én is mint a legtöbb beteg ember, amikor túl van ez első reményvesztéseken. Elkezdtem keresni magamnak egy új kapaszkodót (életösztön?), hitet, ahonnan erőt gyűjthetek egy ismételt újrakezdéshez. Ezt tettem én is. Ez is egy új dimenzióvá vált számomra.

Az igazság pedig ez: nyomorultaknak kell lennünk, és azok is vagyunk. Arthur Schopenhauer

A mottóban szereplő „igazság” meglehetősen korszerűtlennek tűnik fel manapság. Egy dekadens kor szülötte, amikor az értelmiség „vevő volt” a világfájdalomra, és Schopenhauer olyan írásokkal lehetett emblematikus figurája a „zeitgeist”-nek (a romantikus német filozófia alkotta fogalom: korszellem, egy kor általános intellektuális, morális és kulturális közérzete ), mint Az élet semmiségéről és gyötrelméről című. Hol vagyunk már ettől?! A dekadencia hedonizmusba váltott át, nem felszámolva, meghaladva, inkább csak maszkírozva, álcázva az üresség alapélményét. Az életet szenvedésfolyamként felfogó schopenhauerizmust felváltotta a „Be happy!” és a „Keep smiling!” attitűd.

Az én szőrös gyermekeim: Lady Molly & Sir Domino! :)

Karinthy Gábor: Szomorú ének

Nem kell az élet. Fáj a fénye
S a napok bús pergése és
Nem kell a napsugár s az alkony,
Az öröm és a szenvedés.

Vágyódások, haragok, álmok,
A vér tüze, eszményeim:
Elhagylak, Ă©let, odahagylak.
Halálba kergetett a kín.

Nekem a nyári pompa gyász csak.
Lomb és madár a táj felett.
Fakón megy el a méla kertben
a lomha Ĺ‘ra s esteleg.

Folyton elvágyom, útra egyre.
Sorsom kopár és régen ez...
Gyötrődöm, hol ülök, hol állok,
Elsenyvedek, a végem ez.

Letűnt a délután, a fáradt
És búcsúzik az esti fény...
Kietlen és sivár a lelkem
És meg akarok halni én.

Állok a tükör előtt és kérdezem az arctól: Ki vagy te?
Keresem a választ. Mit látok? Valóságot? Nem tudom. Mi a valóság? A most pillanatának érzése. Mit látok? Egy tükörképet.

Meg kell állapítanunk tehát, hogy nem vagyunk teljesen szabadok szerepeink kiválasztásában. Társadalmi és kulturális normák határolják be autonómiánkat. Bizonyos tekintetben rabjai vagyunk annak a társadalomnak, kultúrának és annak a történeti korszaknak, amelyben élünk. És ez nemcsak a hagyományos kultúrákra igaz. Ünnepelhetjük ugyan a mai modern és posztmodern szabadságunkat, de a jelenkori kultúrák és szubkultúrák is korlátozzák mindannyiunk szabadságát, és csak bizonyos magatartásformákat engednek meg, nekünk.

Egy végső, igaz szót keresek,
De jaj, a szĂłk, mind ĂĽresek.

Egy lélekért nyúlna ki bús
Karom, de útban áll a hús...

Én nem tudok, nem akarok ebben a világban élni...

"A sarokban szűköl és vágyódik a remény
Semmit sem kér csak elcsendesedve remél
Reméli a reményt mit soha el nem ér
Mert a remény a lét s léte semmit sem ér"

Az irány: fel! És még feljebb!!

Ami nem nappal az Ă©jjel Ă©s fordĂ­tva.

Nem akarok álmodni!

Szépen lassan beszőnek az álmaim és valósággá válnak.

Miért kapaszkodsz belém?

Engedj, ameddig mozdulni és lélegezni tudok!

Ki élhet  e világon,
hol annyi a borĂş?
Az élhet e világon,
ki egyre szomorĂş.

Morrigan Ramone : Miért fáj?

Miért fáj?
Úgy érzem, hogy ezer sebből vérzek,
de egyet sem látok, ha magamra nézek.
Mi ez az érzés?
Amit bárhonnan küldve is érzek,
pedig okozói hozzám sosem érnek.
Hol Ă©rzem ezt?
Centruma nincs a testemben ennek,
és mégis úgy mondjuk: fáj. Félek. Reszketek.
Mi ez az érzés?
Hol ered? Hogy terjed? Feleljetek!
Szabadulni képesek-e az emberek?
Miért fáj...?.

...Egy könyv feküdt mellettem, és meglehetős ötletszerűen Tennysonra lapoztam. Íme, hogy énekelt Tennyson:

Kapumra golgotavirág könnye
cseppent le fényesen:
jön, jön a gerle, a drága, a várt,
jön, jön a sorsom, az életem.
Piros rózsa rikolt: "Jön hamarost",
sír a fehér: "Késik nagyon",
"Hallom", a szarkaláb riadoz,
"Várom", sóhajt a liliom. (...)

Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.

Úgy tettem én is mint a legtöbb beteg ember, amikor túl van ez első reményvesztéseken. Elkezdtem keresni magamnak egy új kapaszkodót (életösztön?), hitet, ahonnan erőt gyűjthetek egy ismételt újrakezdéshez. Ezt tettem én is. Ez is egy új dimenzióvá vált számomra.

Tegnap történt

Már hazafelé tartottam egy hosszú és gyönyörű nap után. Találkoztam a jóságos lélekdoktorommal, sikerült legyőznöm Pánik-kisasszonyt és fantasztikus emberekkel találkoztam! Bizony találtam egy kulcsot és egy ajtót az elefántcsont-tornyomhoz (ez még nem a kapu, de már egy ajtó a sok közül!).