Holnap lesz 5 hĂłnapja (MĂR!), hogy elment az Édesanyám. Kint voltam reggel a lányommal temetĹ‘ben (megĂşszva a pokoli hĹ‘sĂ©get). VittĂĽnk szĂ©p virágot, rendet raktunk a sĂr körĂĽl Ă©s mĂ©csest gyĂşjtottunk. BeszĂ©lgettĂĽnk Vele, mintha köztĂĽnk lenne Ă©s bĂ©nán álltunk, mert vártuk a választ. Vártuk olyan kĂ©rdĂ©sekre, amelyekre már soha nem tud válaszolni senki. Magával vitte a sĂrba. VĂ©gĂĽl az nyugtatott meg egy kicsit bennĂĽnket, hogy a Komfortos mennyország cĂmű könyv vĂ©gĂ©re gondoltunk (elolvastattam a lányommal is) és integettĂĽnk Neki a felhĹ‘kön keresztĂĽl.A sĂrtĂłl kĂ©t lĂ©pĂ©sre van egy pad. Ha egyedĂĽl vagyok Ă©s már mindent megbeszĂ©ltem Vele ott szoktam olvasni, van amikor hangosan felolvasok, van amikor csak a csendbe burkolĂłzva magamban vagyok. Ha mellette vagyok bĂ©ke költözik a szĂvembe Ă©s tompul a fájdalom. Ma kitettem egy fĂ©nykĂ©pet rĂłla az asztalomra (eddig nem ment) Ă©s csak a jĂłságos mosolyt látom az arcán. SzeretnĂ©k hozzábĂşjni, szeretnĂ©m átölelni Ă©s a fĂĽlĂ©be suttogni, hogy nagyon szeretem! Nagyon egyedĂĽl maradtam nĂ©lkĂĽle.
Szeretlek Édesanya, ameddig csak élek és örökre velem maradsz!