Holnap lesz 5 hónapja (MÁR!), hogy elment az Édesanyám. Kint voltam reggel a lányommal temetőben (megúszva a pokoli hőséget). Vittünk szép virágot, rendet raktunk a sír körül és mécsest gyújtottunk. Beszélgettünk Vele, mintha köztünk lenne és bénán álltunk, mert vártuk a választ. Vártuk olyan kérdésekre, amelyekre már soha nem tud válaszolni senki. Magával vitte a sírba. Végül az nyugtatott meg egy kicsit bennünket, hogy a Komfortos mennyország című könyv végére gondoltunk (elolvastattam a lányommal is)  és integettünk Neki a felhőkön keresztül.A sírtól két lépésre van egy pad. Ha egyedül vagyok és már mindent megbeszéltem Vele ott szoktam olvasni, van amikor hangosan felolvasok, van amikor csak a csendbe burkolózva magamban vagyok. Ha mellette vagyok béke költözik a szívembe és tompul a fájdalom. Ma kitettem egy fényképet róla az asztalomra (eddig nem ment) és csak a jóságos mosolyt látom az arcán. Szeretnék hozzábújni, szeretném átölelni és a fülébe suttogni, hogy nagyon szeretem! Nagyon egyedül maradtam nélküle.

Szeretlek Édesanya, ameddig csak élek és örökre velem maradsz!