Főhősünk névtelen. Kristianiában (Osló régi elnevezése) lakik, annak különböző negyedeiben. Ideje az 1800-as évek vége. Amikor elkezdi hősünk az önéletrajz jellegű naplóját írni, már egy lesüllyedt, napról napra élő szépreményű újságíró, aki hisz saját küldetésében és a visszautasítások ellenére életének legfontosabb vállalkozásának tartja. Az kiderül mindjárt a könyv elején, hogy régebben jobb módban élt, amije még van azt a zálogházból szedi össze a mindennapi betevőre. Életét és mindennapjait két dolog határozza meg az írás és az éhség. Sokszor napokig nem eszik, szinte a delírium, félőrült állapotba kerül a több napi koplalás miatt, de emberi méltóságából nem enged (nem kéreget, nem lop, nem hazudik) és ha valamilyen szerencse folytán pénzhez jut, akkor még ad is. Együtt drukkolunk olvasás közben főhősünkkel, hogy érje valami szerencse, valami a kitöréshez szükséges szerencse, hiszen megérdemelné.
Hamsun ragyogó technikával mutatja be főhősünk belső vívódását, az elkötelezettség szinte gúzsba kötő erejét és az utolsó percig kitartó gerincességet. A lélek legmélyebb bugyrában keresi az igazságot és a példaképpen állítható személyiséget. Persze kérdés, hogy példa-e ez a semmiben nem engedő, fanatikus elhatározottság, ami szinte ah éhhalálhoz vezet. A mű lezárása a válasz?