„Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet” (Zsolt, 51:3)
Egy vallásos ember számára a halál nem jelent félelmet, a hite átsegíti azon az időszakon, amely alatt a teste és a lelke szép lassan külön válik.
Mit tehet Johan Sletten és mindenki más, kik a hittől távolabb helyezkednek el és sorsuk a betegség és a haldoklás. Két dolgot szeretnének nagyon a megbékélést és az emberi méltósággal történő távozást. A megbékélés, elfogadás leginkább az emberi kapcsolatokra vonatkozik (jóvá tenni, amit még lehet, kibékülni akivel még lehet), a méltóság akarása az emberként, kínzó, elviselhetetlen fájdalmak nélküli halál. Ez a két „tétel” a kegyelem, ami csak keveseknek adatik meg és amiért sokan emelik fel a hangukat, hogy engedélyezzék a kegyes halált (eutanázia).
Nem rég veszítettem el az édesanyámat. Úgy ültem mellette minden nap, mint Mai Johan mellett. Amikor olvastam a könyvet végig rá gondoltam és az utolsó 6 nap játszódott le bennem. Bár más módon, de megkapta a kegyelmet, nem tépázták meg az emberi méltóságát és amikor utoljára beszéltünk teljes harmóniában, a megbékélés hangulatában voltunk. Csak akkor könnyebb a szívem, ha erre gondolok.