Feltehetően ez a nap is olyan lesz mint a többi, se több se kevesebb. Az ünnepek már régen nem jelentenek semmit számomra, hiszen az életemből eltűnt  a boldogság, a várakozás, így az ünnep is. Az év utolsó napja általában a nagy számadások és tervezgetések, fogadalmak ideje. Miként működik ez nálam?

Végiglapoztam a 2009. évi naptáramat. elolvasgattam a bejegyzéseket. Sokadik éve, hogy ugyanazt a megállapítást teszem: ez sem volt az én évem! A legnagyobb szívfájdalmam mindaz ami az idén édesanyámmal történt, ami meghatározta júniustól a mindennapjainkat és sajnos meghatározza a jövőnket is. A betegség önmagában is nagy trauma, de a legnehezebben kezelhető következménye, hogy a fél oldalára béna maradt, a legszörnyűbb. Tegnap "elköltöztettem" haza, a saját otthonába, mert ez volt a kérése és én megértem, próbálom megérteni. Most naponta többször megyek hozzá és segítem abban, ami egyedül nem megy neki. Hogy meddig fog ez így működni, hogy mennyire lesz még (viszonylag) önálló, azt egyelőre még nem tudom.

A saját életem zárszámadását sem sikerült null-szaldósra kihozni, erősen a negatív tartományban maradt. Egyetlen pozitívum, hogy harmadik hónapja ugyanazokat a gyógyszereket szedem és bár nem kevés, de sikerül talpon tartani, a mindennapok kihívásaival ( a saját szintemen) szembenézni.

Egyre jobban beszűkülő érdeklődési körrel élem a mindennapjaimat, egyre nagyobb a vágyam az egyedüllétre és a mindenen uralkodó mélységes csöndre. Ha nem kell kimozdulnom, nem kell beszélgetnem, nem zajong senki és semmi a közelemben, akkor jól elvagyok a kis elefántcsont-tornyomban,  a saját börtönömben, ami a testem és nem engedi a lelkem szabadulni. Hatalmas teherként nehezedik rám, hogy megint felelős lettem, hogy erősek a földhöz kötő kötelezettségeim és nem választhatom, az oly régen vágyott lelki szabadságomat, itt hagyva a földi kínokat. Túlélés, Ez a mottó. Túlélés bármi áron!

A tervezgetéshez jövőkép kell. Ez nekem nincs. Két dologra vágyom mindössze (ha önző módon csak önmagamra gondolok), hogy ne veszítsem el a megélhetési forrásomat (mert ott mindennek vége, ha másra lennék utalva, azt egyetlen napig sem akarom túlélni) és maradjon annyi erőm(agyam és figyelmem)  és anyagi forrásom (az újdonságokra), hogy az olvasást megtarthassam életem fő elemének. Talán ezért is könnyebbek az utóbbi hetek, hónapok, mert nagyon sokat olvasok és ameddig olvasok kiszabadulok önön magamból és megszűnik minden körülöttem, teljesen feloldódok a sorokban, a hősökben, a történetekben. Ennyit szeretnék. Megadatik?

Fogadalmakat nem teszek. Próbálom a mindennapok apró feladatait elvégezni. Ennyi a 2009. év végén, az utolsó napjának délelőttjén.