Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka című első regénye hatalmas nemzetközi sikert aratott. Művei több mint negyven nyelven jelennek meg, páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényeivel olvasók millióit hódította meg világszerte. Lenyűgöző új regénye valóságos labirintus, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel. „Egy regény tele ragyogással és rejtélyes útvesztőkkel. Fantasztikus olvasmány.” – Stephen King
Ennyi olvasható a könyv hátlapján. Az író számomra teljesen ismeretlen volt, az ismertető azonban kiváncsivá tett.

Karácsony estéjén, kényelmesen elhelyezkedve, takaróba burkolózva kezembe vettem a könyvet és megnyitottam a kaput az Angyalok és Lucifer(ek) előtt. Az idő és a tér megszűnt körülöttem létezni és hamarosan a huszasévek Barcelónájában találtam magam, elkezdtem a részvételt az angyali játszmában. Éreztem magam körül a misztérium varázsát, a múlt és a jövő között örlődő jelen valóságát és eggyé váltam a hitetlen, de mégis hívő, az állandóan felbukkanó, újabb és újabb kérdésekre választ kereső főhőssel David Martínnal. A történet vitt magával, nehéz volt lassítani, amikor egy-egy fényképszerű képet megidéző szavakat szerettem volna hosszabban ízlelni, az atmoszféra és a történet magával ragadt, a lapok rohamosan fogytak.

Magamra ismertem a betű szerelmesében, az uzsonnapénzen könyvet vásárló gyermek személyében és ezen az sem változtatott, hogy Barcelóna és Budapest, hogy a huszas- és a hatvanasévek mekkora távolságra vannak egymástól. D. M kérdései az én kérdéseim voltak, a soha be nem teljesedő szerelem kísértő magánya az én magányommá vált!
Ami első pillanattól egymáshoz kapcsolt bennünket az a könyvek csodálatos világa, hit a betűben, hit az alkotás örömében. Saját kérdéseimet olvastam D.M. kérdéseiben, csatlakoztam hozzá az úton, hogy a válaszokat is együtt találjuk meg.

A tornyos házban saját jelen életem rejtélyeit kerestem, miközben sorra jártam a főhőssel a zárt szobákat, kinyitottam az eldugott dobozokat és leporoltam benne a múltat. Harcot folytattak a lelkemért az Angyalok és a Lucifer(ek), engedték, hogy bevalljam, magam sem tudom, hogy miben hiszek, a biztos pontokat a könyvek és a kérdések, kétkedések adják számomra, ugyanúgy mint D. M számára.
Ráismertem a mára, amikor modern Luciferek árasztják el a világot, akik vallást íratnak és hirdetnek, hogy az akaratuk alapján működjék a világ. Aki ezt a vallást megírja gazdag és halhatatlan lehet, de a lelkét eladja.

Ha az embernek félresiklik az élete, és úgy érzi, a halál árat szabott a lelkére, találnia kell egy tiszta lelket, aki hajlandó lesz feláldozni magát érte, mert ezzel a másik lélekkel elrejtheti saját elsötétült szívét, és félre vezetheti a halált. …
– Egy tiszta lélekkel?
– Akinek még nincs bűne.
– Hogyan kell csinálni?
– Sok fájdalommal, természetesen.
– Mégis milyen fájdalommal?
– Véráldozattal. Lélek a lélekért. Halál az életért.

D.M. lelkét végül nem tudták megvenni, így élete fő műve az Elfeledett Könyvek Temetőjének labirintusában, a szentélyben nyugszik, ahol minden könyvnek lelke van, bennük él az író lelke és mindenkié, aki olvasta, élt vagy álmodott velük… “ezen a helyen örökké élnek a könyvek, amelyek elvesztek az időben, de mindvégig várják, hogy felfedezze őket egy új olvasó, egy új lélek…”

Most, hogy a történet véget ért, újra el kell olvasnom, mert a képeket, amelyek a könyv lapjain megelevenedtek újra látni akarom, a felfedezés érzését újra érezni akarom, miközben elmerülhetek abban a világban, amely közelebb áll hozzám, mint a valóság – már ha igazán tudjuk, hogy mi is ez a valóság. Hiszen előfordulhat, hogy amit való emberi lénynek hiszünk az csak egy bábu, és aki mellett szó nélkül elmegyünk az a boldogságot tartogatta számunkra. Mert vakok és süketek vagyunk, a józan észnek nyilvánított “kinyilatkoztatások” előtt fejet hajtunk, és csak hófehér papírlapok felett, tintával és vérrel írt könyvekben találhatjuk meg az igazi szabadságot: a szellem, a hit és a választás szabadságát.

A sors úgy hozta, hogy most tudtam csak megszerezni az író Szél árnyéka című könyvét, amely időben előbb, de helyét tekintve ugyanott játszódik. Akkor lesz teljes a kép, ha utána olvasom el még egyszer az Angyali játszmát.

Úgy érzem, mindenképp meg kell említeni a fordító, LATORRE ÁGNES nevét, hiszen a magyarul olvasható képi, érzelmi és misztikus elemek átélhetősége, az ő tudását igazolja.