Kedves DeprimaDonna ! Köszönöm, hogy bejelöltél a MOLY-on, emiatt találtam rá az oldaladra, ami fájdalmas, legalábbis én annak látom. Nekem is vannak halottaim és fájdalmaim, de hiszem, hogy minden ember valahol egy kincs és nem véletlen, hogy volt egy földi pályafutása. Bátyám 37 évesen karácson első reggelén hagyott itt minket , négy évre rá édesapám megvárva születésnapomat, majd elfáradva földi életében elment bátyám után. Azt gondolom azóta is, hogy csak elutaztak egy másik földrészre ahová mi nem tudunk elmenni, de egyszer még fogunk találkozni. Nagyon nehéz ez, de egyszerűen a családom miatt muszáj ezt hinnem, mert nem lehetne folytatni a mindennapokat. Aki bennünk él, örökké élni fog. Kívánok neked megnyugvást és békés szép napokat, hidd el az élet alapvetően szép, bár néha nagy erőpróbákat kell kiállnunk, de a nap melegen süt ránk és ez jó. Miestas

Kedves Miestas! Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál és azt is, amit írtál! Tudom, hogy el kell tudnom engedni őt, csak még nagyon nehéz. Hosszú ideig (2 évig) ápoltam, éjjel-nappal vele voltam, az életem szerves részévé vált. Most úgy érzem magam (koromtól függetlenül), mint egy cserben hagyott kisgyerek, aki egyedül, árván maradt ebben a nem túl szép és vonzó világban. Neked sem lehetett könnyű, pláne ilyen fiatalon elveszíteni a testvéredet – részvétem. Hiszek a napsugárban és próbálok reménykedni, hogy még felém is eltéved egy-egy fénynyaláb, ami nem csak kívülről, hanem a szívemen keresztül is megmelenget egy kicsit. Nagyon szép hétvégét és kellemes „nyuszit” kívánok Neked! Deprimadonna