Több mint két év elteltével megtartották az első bírósági büntető tárgyalást abban az ügyben, amelyben azt tárgyalták, amikor Édesanyámat elütötte egy autó. Azt a balesetet, ami a 75 éves életvidám és "virgonc" idős hölgyből egy félős, összeroppant idős asszonyt teremtett. Azóta kórházból ki, kórházba be. Nem volt megállás!Két éve, a 75. születésnapja után egy pár nappal zöld lámpánál, zebrán elütötte egy kis furgon. A megállóban troli is állt. így az esést tompította, hogy nem azonnal zuhant a földre, hanem előbb a troli hátának vágódott, különben (a szemtanúk szerint nem élte volna túl). A bal lábát darabokból rakták össze, 4 hónapig magatehetetlenül feküdt (ez minden fájdalomnál nagyobb büntetés volt neki, mert a kiszolgáltatottságot nehezen viselete), majd 3 hónapig gyógytornász és iszonyatos akaraterővel újra megtanult járni.

Mivel a baleset során nem veszítette el hosszabb időre az eszméletét, a fejét nem vizsgálták, így csak később derült ki, hogy az egyik csigolyája elcsúszott és olyan ütés érte a fejét, amitől a belsőfülben maradandó károsodás történt, ennek következtében az egyensúlya labilissá vált gyakran szédült és összeesett. A tavaly nyáron bekövetkezett strokig többször eltört a keze, összeesett megállókban és már félt az utcára menni.

A tárgyaláson szembe kellett néznem azzal az érzéketlen arcú fiatal emberrel, aki nem ismerte a piros jelzést,; végig kellett hallgatnom, hogy az édesanyám "szaladt" (!) át a zebrán, nem létezik, hogy zöld volt, mert ő a sárgán ment át; és nem, nem jó a szakértői vélemény és hiába igazolja azt a féktávolság, ő akkor is csak 50 maximum 55 km/h-ás sebességgel ment korántsem 60-nal. Szóval semmiért nem hibás. A megbánás legkisebb szikrája sem villant fel az arcán. Lazán (farmerben) ült a padon, önmagának ellentmondó állításokat tett és rezzenéstelen arccal bámult előre. Ránk se nézett. Fel sem fogta, hogy miért vagyunk, lehetünk talpig feketében. Fogalma sem volt arról, hogy mi történt az áldozatával azt követően, hogy a sürgősségi mentő elszállította az ügyeletes kórházba.

Végig kellett hallgatni ezek után 3 tanút, akik a két év távlatában már csak a helyben történt rendőrségi tanúvallomásra tudtak hivatkozni, mondván nem emlékeznek már tisztán a részletekre. Ezután következett volna Édesanyám tanúkénti meghallgatása, de helyette csak a halotti anyakönyvi kivonatot és a kisebb paksaméta orvosi papírt tudtam bemutatni, amit a baleset óta gyűjtöttünk össze.

Ítélet nem született. Az orvosi papírokat a bíró továbbküldésre elkérte és igazságügyi orvosszakértő véleményének szükségességét rendelte el arra vonatkozóan, hogy a baleset és a haláleset összefüggésben állhat-e egymással.

Folytatás májusban. Remélem ítélettel. Nem kell "fejét venni" a sofőrnek, csak mondják ki a bűnösségét és ne lapozzanak azon tovább, hogy egy gyalogos átkelőhelyen csak úgy el lehet ütni valakit. Ha már kitalálták a sárga jelzést, akkor jelentsen is valamit!

(Egyébként én nem szóltam bele, csak amikor Édesanyámat szólították akkor "helyettesítettem", de a lányom, mint ügyvédjelölt kérdezett. Egyetlen dolog azonban csak most jutott eszembe. Váltig állította, hogy a sárga lámpánál ment át, de már lassított. Könyörgöm! Több tíz évig vezettem. Nem állítom, hogy soha nem haladtam át sárga jelzésen, ha az féktávolságon belül váltott. De ilyenkor nem lassít az ember, hanem a kereszteződést mihamarabb megpróbálja elhagyni nem? Vagy már teljesen zizi vagyok?!)