Látjátok feleim, egyszerre meghalt
Ă©s itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szĂv, a mi szĂvĂĽnkhöz közel állĂł.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá Ă©kĂrással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
(Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd - részlet)