Tegnap két órakor volt négy hónapja, hogy lezártam édesanyám szemeit. Elrohant az idő mégis csiga lassúsággal vánszorog, ha arra gondolok, hogy mennyire nem megy semmi.Képtelen vagyok a tartós, kitartó figyelemre, állandóan elkalandozom és a múltban járok. Azon gondolkodom, hogy mit kellett volna másként csinálnom, mi az amit elrontottam. A választ nem tudom, de a kérdés mardos belülről. Talán egyszer eljön az idő, amikor nyugodtabban tudok az eseményekre gondolni és elfogadni azt, amin már soha senki nem tud változtatni.
Szeretlek Édesanyám! Nagyon szeretlek!
